A ma reggeli Magyar Hírlapot olvasgatva a következő cikkbe botlottam. Szó van benne a Közép-Duna halállományának lerablásáról, szóba kerül Kukucska Gyula rácalmási és Áron Árpád kisapostagi halászok neve, de felbukkan a Közép-Dunai Hal Kft. ügyvezetője, Szilágyi István és a megyei halászati felügyelő, Csizmadia Csaba neve is, aki a cikk tanúsága szerint szemet huny afelett, ami ma a Duna ezen szakaszán történik.
Nem gépelem be az egész cikket, de lefotóztam, akit érdekel, itt elolvashatja (és letöltheti, továbbküldheti):
“Már majdnem ott voltam, amikor csobogásra lettem figyelmes. Egy fazon gyalogolt gumicsizmában a vízben, és -ha jól láttam- nadrágszíjra kötött harcsát vontatott maga után. Egy magas kövezést került így meg a vízben gyalogolva, gondolom, nem volt kedve a köveken botladozni a kb. 25-30 kilós harcsával. A haverja a kövezés hozzám közelebbi végén várta. Persze teljesen egyértelmű volt a szituáció innentől: a 200 méterrel visszább látott 3 suttyó és ez a 2 összetartoznak, és azokat előreküldték őrszemnek, hogy zavartalanul húzhassák kifelé a harcsát.
Odakiabáltam a harcsahúzónak, mi a helyzet, az meg mérgesen kiabált vissza valami érthetetlen dolgot, de a hangsúly eléggé agresszív volt. Elővettem a fotógépet és csináltam róla pár képet, amit meglátott és fenyegetve odajött hozzám (közben a másik ürge átvette a halat és húzta tovább). Kedvesen elmondta, hogy sokan vannak, és bármire képesek… Szerintem ott akkor csak az mentett meg, hogy majd’ 2 méter magas vagyok és nem merte vállalni a verekedést. Inkább ment és segített húzni a halat a haverjának. Közben persze nyomatékosította, hogy ne merjek halőrt hívni.”
Nem tudom, csak nekem szúrt szemet, hogy az igen színvonalas Peca.hu Bokor Károly-webshop magazin mennyire nem határolódott el a napokban felbukkant kínai állatkínzó köcsögökről megjelent videótól?
A pikkelyes barátunkat élve megsütő és eszegető, közben a haláltusát vívó élőlénnyel viccelődő ferdeszeműeket bemutató cikkhez ilyen alcímet voltak képesek odabiggyeszteni: “Sokkoló, de állítólag így a finom.“
Mi az, hogy “de állítólag így a finom”????? Máshogy nem finom? Csak így? Ez a helyes módszere a halevésnek?
Ez a mondat szerintem kurvára pozitív megvilágításba helyezi a dolgot, de legalábbis elfogadó hangvételű, mintha egyfajta érdekes egzotikumot mutatna be. Gratulálok, ez a Peca.hu színvonala.
És persze dögöljön meg az, aki ilyet művel a halakkal.
Itt az ősz, még gyorsan betankolhatunk élményből, már ami a balinozást illeti. Most bemutatom az egyik eredményes legyet, amivel bármikor könnyen becsaphatunk egy-egy balint a dunai kőgátak közelében. Nem is szaporítom a szót, a képaláírásokból minden kiderül, kössétek a legyet (gatyát) és balinra fel!
Tiszta vízben jobban eszik a szürkés, mint a rikító fehér csalikat
Alapanyagok: horog, polyfoam lap a szemeknek, piros toll a faroknak, virágkötöző drót, cérna, gyöngytyúktoll, szürkés fonál, aranyszínű szalag, pillanatragasztó, ilyesmi
Rögzítjük a piros farktollat és a drótot
Drót feltekerve. Ez fogja adni a légy súlyát, így nem fog lebegni, de a polyfoam szemek miat süllyedni sem fog gyorsan.
A bolyhos gyapjúfonál adja a kishalutánzat testét.
A streamer tetejére köthetünk egy-egy vékony tollat.
Fontosnak tartom az oldalvonalat, a legjobb valami jól látható anyagból elkészíteni - jelen esetben arany ajándékkötöző szalagból.
A szemeket pillanatragasztóval egymásra ragasztott fehér és fekete polyfoam pöttyökből készítem.
Kész is a balinlegyünk, nyomás le a vízre, amíg jó idő van!
Ezúton is üdv annak a három bunkónak és a velük jött szőke picsának, akik a minap gyakorlatilag kitúrtak a kővégről. Két egymás melletti helyet néztem ki, ahova tutira feláll este a süllő, erre jött ez a társaság és borogatták a köveket, hangoskodtak stb. Pergetőbotként használt sárga végű “dióverő” fenekezőbotjuk sem sok intelligenciáról tett tanúbizonyságot, elképzelhetőnek tartom, hogy gereblyézni jöttek, csak előttem nem akarták művelni. Miután húsz méterrel arrébb kényszerültem, teljesen lemondtam az aznap esti süllőfogásról. Háromnegyed óra múlva hálistennek leléptek, bedobálva pár öklömnyi követ szinte a botom spiccéhez, hogy ott se fogjak semmit.
A tehetetlenségtől kurva ideges voltam, a hűlt helyükön negyedik dobásra kifogott kettőfeles süllő és a hazafelé bömböltetett Mastodon lemez azért nyugtatott picit.
Ha nem változik valami sürgősen és nagyon radikálisan, a halak hamarosan ki fognak fogyni a tengerekből és az óceánokból. Ez nem csak ilyen hippista-délibábos-mezítlábas jajveszékelés, hanem ugyanolyan tény, mint a globális felmelegedés, amivel komoly tudós azért már nem vitatkozik. Számtalan tengeri halfajta állománya omlott össze egészen drámaian az utóbbi néhány évtizedben. A csökkenés mértéke különösen a nagytestű ragadozóknál (ilyen például a nálunk is népszerű tonhal vagy az Ázsiában felfalt cápák) súlyos, sok faj esetében a kilencven százalékot is meghaladja. Ennek kisebb részben mindenféle környezetszennyezés az oka, nagyobb részben azonban a szomorú tény, hogy az emberiség egészen egyszerűen minden finomat kizabált a vízből.
Sziasztok, nem, nem fulladtam még bele a vízbe (bár van az olvasók közt, aki bizonyára ezt szeretné), szimplán azért nem írtam két hónapig egy bejegyzést se, mert inkább pecáztam meg nyaralni voltam tapasztalatokat gyűjtöttem, hogy később megoszthassam Veletek.
Egy régi történet, nem is a horgászathoz, maximum a halakhoz kapcsolódik. Egyszer, amikor a Szigeten (a fesztiválon) “szigeteltünk” és egyik nap szakadt az eső, beültünk a jazz-sátorba hárman, a Csörgő Petivel és talán a Pippoval (a Petiben biztos vagyok, mert azóta is emlegeti az esetet).
Szóval, ültünk a szőnyegen, élveztük a jazz-t, kekszet eszegettünk és át-átmosolyogtunk arra a három csinos lányra, akik mellé “véletlenül” leültünk. Jól is haladt a dolog, hamar észrevettek minket, visszamosolyogtak, stb., egyre jobban izzott a levegő… egészen addig, míg át nem hajoltam hozzájuk kissé boroskólás lehellettel, hogy “Hé csajok, kértek kárászos kekszet???”.
Aztán csak bámultunk a “hülyékezek?”-tekintettel egymásra néző, majd elsomfordáló nőkök után… A többiek először sikítva röhögtek, majd persze megkaptam a magamét. Pedig hirtelen jó szövegnek tűnt…
…nameg a mai Csaba-napról (ezúton is boldogat nekik) jut eszembe. Láttátok az ehavi szám címlapját? Vass Csaba vigyorog rajta egy bazinagy harcsával. Belül a tartalomjegyzék alatt meg, aszongya: “A címlapon: Bokor Károly felvétele”.
Nem tudom, ez most az újság “elbokorkárolyosodásának” köszönhető (hiszen lassan a lap címe is “Rapala-Shimano-Plano Magyar-Finn Horgász Bokor Károllyal” lesz…), vagy egyszerűen valamelyik szerkesztő balfaszságának.
Egyébként meg, mit vár az ember egy olyan újságtól, aminek a címlapján ott figyel a mahor@t-online.hu e-mail cím. Informatikában és/vagy marketingben nem járatosak kedvéért: az, hogy nem az info@mahor.hu cím virít a címlapon, kb. azt reklámozza, hogy “Nincsen pénzünk saját domainre, de a legolcsóbb ADSL előfizetésünkhöz ingyen adtak egy e-mail címet, és most az lett egyben az újság címe is, amíg nem tudunk félretenni kétezret a saját postafiókra”.
Hello, Jurinovics Richárd vagyok, dunai horgász. Ebben a blogban egyrészt a dunai ragadozókkal való találkozásaimról olvashatsz, másrészt meg az egyéb, horgász témájú meglátásaimról. Meg néha fotókat nézegethetsz a kedvenc folyómról.
Az esetek 99%-ában pergetek vagy legyezek.
